Töltsd le alkalmazásunkat!
Alkalmazásunk számos új funkcióval elérhető már iOS-re és Androidra is
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
„A vagyonadót a nagy jövedelemkülönbségek alkotmányosan is igazolják” – véli egy ismert jogtudós Németországban, ahol ez az adó alkotmányossági aggályok miatt szűnt meg.
A Valton-Sec az egyik legsikeresebb biztonsági cég volt az Orbán-kormány idején kiírt közbeszerzéseken, így a kormányváltás után bizonytalanná vált a céghez tartozó csoport sorsa.
A Fidesz utolsó eszmei önmeghatározása a kereszténydemokrácia volt, e mögött azonban nem állt semmiféle jóváhagyó tekintély.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
Mi a teendő ebben az esetben? Lucz Zoltánné adószakértő válaszolt.
Könnyen előfordulhat, hogy a Fidesznek többé nem lesz győzelmi esélye a pártpalettán.
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.
Holland kutatók 320 tanulmány átvizsgálása után számítógépes szimulációt végeztek, hogy kiderüljön, mennyi mikorrhiza gomba lapulhat a felszín alatt néhány centiméterrel.
Olykor érdemes kutatni ott is, ahol az ember eddig nem gondolta volna, hogy van értelme: most a talajban találtak egy ígéretes új antibiotikumot.
Kísérleti jelleggel elindította Kína az első víz alatti adatközpontot, amellyel a hűtést spórolnák meg – egy másik problémát pedig épp ezzel generálhatnak.
Közös költség podcast
Alkalmazásunk számos új funkcióval elérhető már iOS-re és Androidra is